Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2017. március
Jövő ősszel jön a Venom-film
Most már hivatalos, jövő októberben érkezik a Pókember-univerzum egyik legismertebb főgenyójának, Venomnak az önálló, egyébként korábban már tervezett saját filmje.
Mass Effect: Andromeda - 4K- és HDR-bemutató
Mindenki számára elérhető a Mass Effect: Andromeda tízórás kipróbálható változata, és bár az első visszajelzések szerint technikai szempontból több sebből is vérzik a játék, ez az előzetes megmutatja, bőven van kraft még az új részben.
Csökkentek a tavalyi konzolos bevételek
A tavalyi esztendőben lelassult a konzolbiznisz, ami azonnal meglátszott a teljes piac eredményein is. A bevételek 2,5 százalékkal, 34,7 milliárd dollárra csökkentek, de az idei év ismét áttörést hozhat.
A Nintendo rákapcsol a Switch gyártására
A Nintendo is látja, hogy remekül teljesít a március elején bemutatott Switch, így nincs abban semmi meglepő, hogy az akár hordozhatóvá is varázsolható konzol gyártásának felgyorsítását tervezi a kiotói cég.
Új előzetesen a Transformers: The Last Knight
Mindenkinek jobb lett volna, ha Michael Bay állja a szavát, és soha többet nem tér vissza a Transformers-filmekhez. Na nem mintha, az előző próbálkozások jók lettek volna, de úgy néz ki, a The Last Knight még azokat is alulmúlja majd.
Napra pontos dátumot kapott a The Surge
Pontos megjelenési dátumot kapott a Deck13 új akció-RPG-je, mely a csapat előző játékához hasonlóan sokat merít a Dark Souls-sorozatból. Nem kell sokat várni, két hónap múlva már játszhatunk is vele.
Már tölthető a Splatoon 2 bétája
Már elérhető az eShopból a Nintendo Switchre érkező Splatoon 2 ugynevezett Testfire applikációja, mellyel hozzáférhetünk a játék jövő héten induló publikus bétájához.
Mobilos társalkalmazással jön az új Mass Effect
Mobilos társalkalmazás is érkezik a Mass Effect: Andromedával együtt. Ebben nyomon követhetjük a többjátékos módban elért teljesítményünket, valamint útközben is menedzselhetjük a Strike Teamet.
Késik a Sonic Mania, bemutatkozott a Sonic Forces
A Sonic-széria 25 éves születésnapja alkalmából előadást tartott a Sega, melyre természetesen pár bejelentéssel is készült. Késik egy kicsit a Sonic Mania, de elárulták, mi lesz a címe az idén érkező új generációs epizódnak.
Ingyenes DLC-vel bővült a Shadow Warrior 2
Egészen tartalmas ingyenes DLC-vel lepte meg a Shadow Warrior 2 rajongóit a Flying Wild Hog. A Bounty Hunt Part 1 két új fegyvert, 14 új küldetést és 4 perket tartalmaz.