Hírarchívum - 2020. szeptember

Control - teljes a felfordulás a next-gen verzió körül

Nem lennénk az elmúlt napokban a Remedy és a 505 Games dolgozóinak a helyében, hiszen egy kisebb balhé tört ki a Control következőgenerációs frissítése körül. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire túlbonyolítani ezt az egészet?

A készítők megvédték a Prince of Persia-remake-et

Tegnapelőtt bemutatkozott a sokáig szivárgó és - ennek köszönhetően - várva-várt Prince of Persia: The Sands of Time Remake, ami első ránézésre elég felemásra sikerült. Most a fejlesztők is elmondták ezzel kapcsolatban a véleményüket.

Jöhet egy kis démonirtás és sportolás a hétvégére?

Erre a hétvégére is készült a Microsoft ingyenesen pörgethető játékokkal a Free Play Days keretein belül, így amennyiben a hétvégét az Xbox One társaságában töltenétek, de nincs mivel játszanotok, akkor most három címet is kipróbálhattok.

Pár szóban a Series S visszafelé kompatibilitásáról

A Digital Foundry csapatának hála sikerült végre tiszta vizet öntenünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy miként is fogja majd futtatni az Xbox Series S az előző generációs xboxos játékokat.

Dicsekvős traileren a Wasteland 3

Hangulatos előzetest kapott az inXile Entertainment RPG-szériájának nemrég megjelent része, a Wasteland 3, amelyben a játékot dicsérő mondatokat szedték össze egy másfél perc erejéig.

Kooperatív módot kapott az Iron Harvest

Nincs még két hete, hogy megjelent az Iron Harvest, ennek ellenére már meg is érkezett hozzá a korábban beígért kooperatív mód, és egy vadonatúj 3v3-as térkép a multiplayer és a skirmish játékmódokhoz.

Baldur's Gate III - videó a közösségi élményekről

Újabb trailerrel jelentkezett a hamarosan Early Accessben elrajtoló Baldur's Gate III, amelyben a multiplayer lehetőségeiről és az átvezetőkről mesélnek a készítők. A videóban hallottak ráadásul már a játék korai változatában is helyet kapnak.

Frissítve: Elhalasztják a Wonder Woman 1984-et

Lapértesülések szerint a Warner erősen gondolkodik azon, hogy ismét elhalassza a Wonder Woman 1984 premierjét, ráadásul ha erre valóban sor kerül, az érintheti a Dűne-filmet is.

Újabb platformokra látogat el a Warsaw

Sajnos a Warsaw nem ütött akkorát, mint szerettük volna, hamarosan azonban konzolokon is elérhetővé válik a körökre osztott taktikai szerepjáték, ahol talán nagyobb szerencséje lesz.

Megjelenési dátumot kapott a The Survivalists

Nem kell sokat várni a The Escapists univerzumában játszódó túlélőjáték, a The Survivalists megjelenésére, a Team 17 bejelentése szerint már októberben elkezdhetünk majmokat idomítani.