Hírarchívum - 2011. június

Hamarosan iPadre költözik a Marathon

A Marathon neve talán sokaknak nem cseng ismerősen, ami nem csoda, elvégre egy 1994-es, Macintoshra megjelent játékról van szó, másfelől pedig viszont súlyos hiányosságnak számít, ugyanis a sci-fi lövölde mögött nem más áll, mint a Halo-sorozatot is jegyző Bungie Software.

DiRT 3 - bemutatkozik Monte Carlo

A DiRT harmadik részének legújabb DLC-je a jövő héten válik letölthetővé, a csomag főszereplője a Monte Carlo-i pálya lesz. A Veni Vidi Vici Automotive az elsők között vehette szemügyre az új kiegészítőt, és nem is átallott róla közel negyedórányi felvételt készíteni. Csekkoljátok!

Sony: nem kell félteni a PlayStation Vitát

A Sony szerint nincs miért aggódniuk, az okostelefonok nem jelentenek veszélyt a kézikonzolokra, sőt inkább csak lehetőséget biztosítanak nekik. Egy microsoftos munkatárs azt nyilatkozta, nem is feltétlenül ez a baj: a piac túltelített, ez látszik a 3DS teljesítményén is. Ki mond igazat?

Gaikai - tízmillió felhasználót várnak az év végéig

Sikeres cloud platform lehet a Gaikai, mely lényegében egy webböngészőből futtatható játszótér, melyhez nem szükséges brutális hardverpark, csupán egy közepesnek mondható internetkapcsolat. A különböző akcióknak köszönhetően az üzemeltető 10 millió résztvevőt vár az év végéig.

FIFA 12 - fejlesztői napló az intelligenciáról

A PC-s játékosok számára a FIFA idei epizódja maga lesz a Kánaán. Mint arról már beszámoltunk, idén nem lesz lényegi eltérés a konzolos verzióktól, elvégre ugyanazt az Impact Engine-t használja az EA futballszimulátora. Most egy újabb fejlesztői naplóban a Pro Player Inteligence-ről lesz szó.

A hónap végén indul a Hellgate nyílt bétája

A ex-Blizzard tagok által fejlesztett Hellgate London bár számos nagyszerű ötletet vonultatott fel, viszonylag hamar feledésbe merült, de a T3 Entertainment szerencsére még ennyi év távlatából is lát benne fantáziát. Így hát leporolta, csinosítgatta, és hamarosan mindenki számára ingyen hozzáférhetővé teszi.

Vízalatti csaták a Guild Wars 2-ben

Az ArenaNet fejlesztője, Jonathan Sharp egy elég érdekes posztot dobott ki a Guild Wars 2 hivatalos oldalára. Eszerint a népszerű MMO folytatásában a víz alá merülhetünk, hogy ott is adjunk az ellenség arcának. Lemerülhetünk, úszhatunk - anélkül, hogy a levegővétellel foglalatoskodnánk.

Microsoft: nem cserélnénk senkivel

A rajongók úgy látják a három nagy konzol harcát, mint amikor három véreb esik egymásnak, s tisztelet nélkül tépik szét a másikat. Nos, a Microsoft szerint ez nem így van: habár konkurensek, de tisztelik egymást. Ennek ellenére nem cserélnének semelyik másik gyártóval.

GC 2011: Jön a Blizzard is

A Blizzard az utóbbi években már látványosan távol marad az E3-tól, s ehelyett inkább az olyan saját eseményekre épít, mint a BlizzCon és a Blizzard Worldwide Invitational. A németországi GamesComot azonban eddig sem hagyták cserben, s szerencsére idén sem fogják.

Július elején jön a Brink DLC-je

A Bethesda tényleg nem hagyja sokáig parlagon a Brink közösségét dacára annak, hogy az elmúlt hetek hírei arról szóltak, hogy a LulzSec hackerei feltörték a játék statisztikaoldalát. A letölthető tartalmak áradatának nincs vége, jövő hónap elején érkezik a Agents of Change DLC, mely két hétig ingyenes lesz.