2018 legfontosabb játékipari történései

  • Írta: fojesz
  • 2019. január 9.
A hagyományaink folytatásaként most is összeszedtük, hogy melyek voltak az elmúlt év legfontosabb játékipari történései, és egy tizes toplistán vonultattuk fel őket. Lássuk, miről szólt 2018!

A játékszabályokon ezúttal sem változtattunk: átlapoztuk a Gamekapocs híreit a tavalyi évből, és kigyűjtöttük azokat, amelyeket fontosnak találtunk. Ahogy korábban, most sem játékbejelentéseket és trailereket kerestünk, inkább azokra a történésekre fókuszáltunk, amelyek komolyabb hatással lehetnek az iparágra, akár hosszútávon is. A tizes - és erősen szubjektív - toplistán visszafelé lépdelünk, vagyis ahogy haladunk lejjebb, egyre fontosabb események következnek - vágjunk bele!

10. A THQ név megint szép lesz?

Figyeltük az elmúlt évben a THQ Nordic mozgolódását? Mióta a Nordic Games megvásárolta a THQ márkát, szép lassan építgeti a portfolióját, és bár elsősorban a megfizethető címek és cégek közül szemezget, láthatóan eltökélte, hogy újra felfuttatja a THQ nevet. A 2018-as év legfontosabb fejleménye, hogy a kiadó felvásárolta a teljes Deep Silvert (illetve annak anyacégét, a Koch Mediát), majd a FlatOutot jegyző Bugbeart és a Goat Simulatorról ismert Coffee Staint is bekebelezte. Szintén tavalyi szerzemény az Alone in the Dark és a Carmageddon, és persze arról se feledkezzünk meg, hogy továbbra is a cég a Microsoft partnere, ha a redmondiak PC-s fejlesztéseit ki kell adni a Steamen, illetve dobozos formában. Azért a Darksiders III-ért kár.

Természetesen más felvásárlásokra is sor került az év folyamán: a Bigbennél kötött ki a Cyanide és a V-Rally 4 fejlesztője, míg a Paradox a Battletech fejlesztőcsapatára, a Harebrained Schemesre csapott le. Új tulajdonosa van a The Chinese Roomnak, és sokatok örült a hírnek, hogy a Kalypso megvette a Commandos-sorozat jogait. Érdekes bejelentés volt, amikor a SteamWorld Dig-sorozatot jegyző Image & Form és a Fe-ért is felelős Zoink arról számolt be, hogy közös cégben egyesül, és egy kicsit mindannyian fellélegeztünk, amikor a Vivendi úgy döntött, hogy végre leszáll a Ubisoftról. Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, a Microsoft felvásárlásait még nem is emlegettük. Nyugalom, még visszatérünk rá!

9. A Sony pont úgy csinált, mint egy piacvezető konzolgyártó

Ötéves a PlayStation 4: a konzol már több mint 91 millió leszállított egységnél jár, a teljes PlayStation-család pedig átlépte az 500 milliós álomhatárt. Tavaly kiváló játékokból sem volt hiány, a God of War és a Spider-Man a kasszáknál is robbantott, továbbá egy sor slágercím érhető el nyomott áron, nagy kár viszont, hogy a Sony csak kényelmes tempóban fejlesztgeti az ökoszisztémáját. A legfontosabb újdonság, hogy végre megváltoztathatjuk a PSN-nevünket, ezenkívül csak olyan apróságokra futotta, mint a PSN-fiókok webes közösségi oldala vagy a PS4 Pro-tulajokat érintő Supersampling-mód. Bezzeg PlayStation-cipőt (cipőket!) meg -bútorokat kaptunk!

Habár a japánok igyekeztek nagyot gurítani a PlayStation Classic retrokonzollal, a kivitelezés tekintetében nem törték össze magukat, és a játékfelhozatal is hagyott némi kívánnivalót maga után - meg is itták az eladások a levét. Hogy mire számíthatunk a cégtől idén, még nem tudjuk, a Sony tavaly kihagyta a PlayStation Experience rendezvényét, és 2019-ben az E3-on sem fog részt venni. Más rossz hír is jutott az évre: először a dobozos PlayStation Vita-játékok árusítását, majd a kézikonzol gyártását lőtték le a cégnél, és a PlayStation 2 szervizelése is véget ért. Februárban szomorúan vettük tudomásul, hogy a Sony elnök-vezérigazgatója, a PlayStation-részlegből felemelkedett Kaz Hirai lemondott a pozíciójáról.

8. Mit adtak nekünk a redmondiak?

Habár a Microsoft a Forzát leszámítva tavaly sem tudott értékelhető Xbox-exkluzívokkal előrukkolni, az vitathatatlan, hogy a redmondiak rengeteg energiát tesznek a platform fejlesztésébe. A cég még az év elején lengette be, hogy át fogja alakítani a több mint egy évtizede változatlanul működő achievementrendszert, már a konzol appján keresztül is elérhető a party chat, támogatottá vált az 1440p-s felbontás és a FreeSync, megjöttek az új avatárok, ajándékozni is lehet a Store-ban, továbbá egérrel és billentyűzettel is tolhatjuk a konzol bizonyos játékait.

Az év egyik legjobb hardveres kiegészítőjével is a Microsoft rukkolt elő, az Adaptive Controllert a fogyatékkal élő játékosok használhatják. A cég továbbra is gőzerővel tolja a visszafelé kompatibilitás szekerét, emellett a közösségnek szóló Inside Xbox műsort újraindította, és az X018 rendezvényt is visszahozta a rajongók legnagyobb örömére. Habár a Microsoft még mindig nagyon kevés konkrétumot árul el az Xbox-részleg teljesítményéről, a legutóbbi üzleti jelentés szerint az jól teljesít, az Xbox One X és az Xbox Game Pass is húzza a számokat.

7. Továbbra is útkeresésben a VR-szegmens

Közel három éve vannak piacon a VR-szemüvegek, azonban továbbra sem váltak mainstream kiegészítővé. Jellemző, hogy a gyártók több különböző úton indultak el a felhasználók meghódítására: vagy méregdrágán kínáltak csúcshardvert, vagy teljes mértékben hordozható, visszafogott teljesítményű eszközökkel rukkoltak elő. Az előbbi vonalat képviseli a HTC, amely a HTC Vive vaskos árcédulával megtámogatott nagytestvérével, a HTC Vive Prót mutatta be. Habár állítólag az Oculusnál is készült már a Rift utódja, a legutóbbi pletykák szerint a cég végül elkaszálta a fejlesztést.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Facebook kiszállna a VR-buliból, sőt: egyrészt a Xiaomival közreműködve dobta piacra a belépőszintű, ám teljes mértékben eszköz- és drótmentes Oculus Gót (amely tulajdonképpen a Vive Focus párja), másrészt bemutatkozott az egykor Project Santa Cruz néven ismert Oculus Quest, amely szintén teljes szabadságot ígér, ám immár Rift-közeli játékélmény mellett. Az Oculus ebben az irányban látja a VR jövőjét, és bár a HTC Vive is megszabadítható a vezetékektől, az nem olcsó mulatság. A PlayStation VR még mindig piacvezető, több mint 3 millió példányt adtak el belőle, igaz, ehhez egy árcsökkentés is kellett. A Microsoft pedig továbbra is kimaradna az Xboxszal a VR-buliból, jóllehet egy időben kacérkodtak az xboxos VR-szemüveg gondolatával. Egyéb VR-híreinkből: végre lezárult az Oculus és a ZeniMax pereskedése.

6. A játék, amely mindent felforgatott

Furcsának tűnhet, és valóban ritkán szerepeltetünk egy konkrét játékot a listánkon, azonban a tavalyi hírtermést böngészve egyértelművé vált, hogy a Fortnite-ot nem hagyhatjuk le róla. Itt már nemcsak arról van szó, hogy megjelent egy népszerű játék, az Epic fejlesztését nem túlzás jelenségnek hívni, amely komoly hatást gyakorolt más iparági szereplőkre. A Fortnite 2018-ban rohamos terjeszkedésbe kezdett, míg januárban arról számoltunk be, hogy 40 millió letöltésnél jár a játék, novemberben már 200 millió játékosról szóltak a hírek. Mindebben vastagon benne voltak az új mobilos változatok (iOS és Android), illetve a Switch-verzió, továbbá az anyag masszív tartalmi és kínai támogatása is.

De tényleg, az Epic mindent félretett a Fortnite kedvéért, először leállította a Paragont, majd az új Unreal Tournament fejlesztését, még az Infinity Blade-trilógiát is leszedte az App Store-ból, hogy ne kelljen foglalkozni vele. A slusszpoén, hogy a Fortnite eredeti játékmódja, a Save the World is megszenvedte a Battle Royale sikerét, igaz, az legalább elkészül az új mókával, a Sandboxszal egyetemben. A játék erejére jellemző, hogy az Epic egy Bosszúállók- és egy Rontó Ralph-promót is össze tudott hozni, az androidos változat esetében nemes egyszerűséggel kikerülte a Play Store-t, hogy ne kelljen fizetnie a Google-nek, a Sonyt pedig sikerült meggyőznie, hogy a Fortnite PS4-es változata is támogassa a keresztplatformos játékot.

Habár a nagy rivális, a PlayerUnknown’s Battlegrounds számai meggyőzőbbek első blikkre (ott csak a mobilos változatok hoztak össze 200 millió játékost), mélyebbre ásva már nem ilyen egyértelmű a dolog: a PC-s változat aktív felhasználóinak száma hullámvasutazásba kezdett (és csak év végén indult újra növekedésnek), mobilon pedig bizonyosan több pénzt hoz a Fortnite. A játékot eközben rengeteg bug és tartalmi hiányosság sújtja, és csalóból is akad bőséggel.

5. Közelednek a next-gen konzolok

Az előző konzolgeneráció maratoni hosszúságú volt, azonban a jóslatok szerint a PlayStation 4 és az Xbox One valamivel hamarabb megy majd nyugdíjba. Hiába ünnepelték idén az ötödik születésnapjukat, már a Sony is kijelentette, hogy a konzolja az életciklusa felé közeledik és már dolgozik a következő PlayStationön (sőt, már tudjuk, hogy az AMD-alapú lesz, és a Square Enix fejleszt is rá), a Microsoft pedig rendhagyó módon az E3-as konferenciáján hintette el, hogy készülnek az új Xboxok.

Ó, nem, a többesszám nem véletlen, lapértesülések szerint ugyanis a Microsoft egy komplett eszközcsaládot tervez piacra dobni, méghozzá már 2020-ban. Az Xbox-részleg vezetője, Phil Spencer azt mondta, hogy a magas framerate az új konzoloknál is kiemelt fontosságú lesz, azonban a hírek szerint a cég egy másik területen is kipróbálná magát, és egy streaming konzolt is a boltok polcaira küldene, amely az új cloud gaming szolgáltatására alapozna. Ha minden igaz, a Microsoft jövőre is tartogat hardveres meglepetéseket, állítólag egy lemezmeghajtó nélküli masinával rukkolna elő.

4. A Microsoft újraépítette a first-party birodalmát

A Microsoft stratégiája sokat változott a jelenlegi konzolgenerációban: kezdetben jóval több figyelmet szentelt a second-party fejlesztéseknek és az ideiglenes exkluzivitásoknak, közben pedig számos stúdióját bezárta, és lényegében csak azokat a csapatokat tartotta meg, amelyek a megbízhatóan tejelő slágersorozatokat gyártották. A 2018-as évben ennek minden hátulütője előjött: miután az Xbox One állandó lemaradásban van a PS4-gyel szemben, már nem tud olyan zsíros exkluzív szerződéseket kötni, ráadásul ha nincs Halo vagy Gears éppen, és a többi first-party fejlesztés is besül, a Forzának illene megmenteni az évet - csak ez vajmi kevés.

Ezek után aligha meglepő, hogy beigazolódtak azok a jóslatok, miszerint a Microsoft masszív stúdióvásárlásba kezdhet. A redmondiak némi átszervezést követően az E3-on jelentették be, hogy egy új fejlesztőcsapat megalapítása mellett megveszik a Playground Games, az Undead Labs, a Ninja Theory és a Compulsion Games brigádját, majd novemberben az Obsidian Entertainmentet és az inXile-t is bekebelezték. Habár az új stúdiók még futó projektjei multiplatform fejlesztések maradnak, nincs kétségünk afelől, hogy idővel exkluzív címek is szállingóznak majd tőlük - a pletykák szerint a Playground szállítja az új Fable-t például.

3. Töretlenül menetel a Nintendo Switch

Továbbra is remekül fogy a Nintendo Switch, ráadásul miután a konkurensek az életciklusuk felé közelítenek, még nagyobb figyelem juthat a kiotóiak konzoljának. A Switch a legutóbbi számok szerint 22,86 millió eladott példánynál jár, amivel a GameCube-ot is lenyomta, ezzel együtt pedig a Nintendo elérte a 700 millió eladott konzolt, ami óriási szám. Az egyes régiókban is van mivel dicsekednie a cégnek: Japánban már a PS4-et is maga mögé utasította a masina, és Amerikában is rekordokat döntöget.

Habár időről időre felvetődik, hogy a Nintendo új Switch-modellel rukkolhat elő, a cég leszögezte, hogy a 2018-as évben a kiegészítőkön lesz a fókusz. Így is lett: bár nem aratott nagy sikert, bemutatkozott a Nintendo Labo, kaptunk új töltőállványt és NES-kontrollerre emlékeztető Joy-Conokat is. Ezeknek azok örülhettek, akik már alig várták, hogy elrajtoljon a Nintendo Switch Online, amely ajándék retrójátékokat (ha már nem lesz Virtual Console), felhős mentést (legalábbis a játékok egy részénél) és fizetős multit (már ahol) hozott magával. A Nintendo retrókonzoljai továbbra is jól fogynak, júniusban még a NES Minit is visszahozta a vállalat, igaz, most megint úgy néz ki, hogy parkolópályára tette a termékvonalat. Egyébként ide is jutott egy személyi hír: a Nintendónak új elnöke lett Shuntaro Furukawa személyében.

2. Steam - ha most nem lesz trónfosztás, akkor sosem

A Valve visszatérő szereplője az éves listánknak, de ez talán nem meglepő. A cég tavaly is gondoskodott arról, hogy sokat beszéljünk róla, az év elején mindjárt egy rekorddal nyitott (18,5 millió játékos használta egyszerre a Steamet), és a SteamSpynak hála arról is kaptunk némi képet, hogyan alakult a cég elmúlt üzleti éve. Apropó, SteamSpy: a szolgáltatásnak kényszernyugdíjba kellett mennie a Valve egy adatvédelmi változtatása miatt, azóta lényegében csak elnagyolt becslésekkel operál a weboldal. A Valve az elmúlt évben folyamatosan reszelte a Steamet, átalakult a kívánságlista, kiadott két új mobilalkalmazást (ezek közül az egyik a Steam Link hardvert váltotta), a Discord mintájára rakta rendbe a csevegőfelületet, indított egy új streaming szolgáltatást, és a tervek szerint a linuxos játékoknak is újra nekiveselkedne a cég.

Nem mindenkinek nyerte el viszont a tetszését, hogy lényegében már bármi megjelenhet a Steamen (kivéve a troll játékokat), és kisebb lavinát indított el a Valve azzal, hogy hosszú idő után megváltoztatta az üzletpolitikáját: bizonyos bevételi szint felett kevesebb jutalékot kér a fejlesztőktől és kiadóktól az eladások után, a számok viszont a nagy cégeknek kedveznek, a kicsiknek nem. Ezek után érezhetjük, hogy a Discord és az Epic Games saját boltja ott próbál bevinni ütést a Steamnek, ahol a legjobban fájhat neki: mindkét vállalat kevesebb pénzt kér az eladások után, ez pedig sokaknak csábító, többen már be is jelentették, hogy legalább ideiglenesen búcsút vesznek a Valve-tól. Kérdés, elég lesz ez a trónfosztáshoz?

A jegyzőkönyv kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Gabe Newell szerint a Valve hivatalosan is visszatért a játékfejlesztéshez. Idén megjelent a cég új játéka, az Artifact (amely inkább kevesebb, mint több sikert aratott), valamint a toborzásba is belehúztak a srácok: például visszatért hozzájuk a Portal 2 társírója, és a Firewatch csapatát is felvásárolták.

1. Mindenki a szolgáltatásalapú játékterjesztésre fogad

Alig néhány év alatt a játékipar egyik legfontosabb trendjévé vált az előfizetéses videojátékozás. A “hagyományos” koncepciónak, ahol bizonyos havidíjért cserébe annyi játékot töltünk le a szolgáltatótól, amennyi jól esik, a Microsoft adott óriási lökést tavaly, amikor bejelentette, hogy a first-party fejlesztései már a megjelenés napján bekerülnek az Xbox Game Passbe, ráadásul nemcsak Xbox One-on, hanem PC-n is, és ott is maradnak. Habár a kereskedők nem igazán örültek a hírnek, a redmondiakat ez nem hatotta meg: a jövőben számítógépeken is kiterjesztenék a szolgáltatást, indítottak egy kísérletet, aminek a keretei között már a hardvert is előfizetésre adják, és amúgy is, szerintük a Game Pass segíti az eladásokat. Az előfizetéses modellre az Electronic Arts is rágyúrt: ők az Origin Access Premierrel rukkoltak elő, ahol havidíjért cserébe már a legfrissebb játékaikkal is játszhatunk.

Habár most már a PlayStation Now játékait is letölthetjük, hosszútávon a felhőalapú játékra fogadnak az üzemeltetők, ahol a játékos masinája helyett a szerverek számolnak. Tudjuk, hogy az EA mellett a Microsoft elkezdett kísérletezni egy cloud gaming szolgáltatással: utóbbiról tavaly kiderült, hogy Project xCloud néven fut, és már készülnek is az első kiegészítők arra az esetre, ha mobilon támadna kedvünk játszani valamilyen AAA-kategóriás anyaggal. A műfaj jövőjének jó hír lehet, hog a sok pletyka után a Google hivatalosan is bejelentette, hogy a felhős játék foglalkoztatja mostanság, le is igazolták a Sonyt és a Microsoftot is megjárt Phil Harrisont. A Project Stream kódnevet viselő játékstreamelő szolgáltatást egyébként a szerencsésebbek már tesztelhették is, az Assassin’s Creed: Odyssey-vel lehetett játszani egy Google Chrome böngészőn keresztül.

Jövőre folytatjuk...

Kapcsolódó cikkek

9.
kopic
#3: Ki nem xarja telibe a Telltale bezarasat? Semmi erdemlegeset nem csinaltak.
8.
Nyarlako
#7: Ez inkább reszletfizetes, az xox meg nem cloud gamingre van.
Azt hittem arra a tervezett koncepcióra gondolsz nem a mostani game pass dolgokra.
7.
PapaYeti
#6: " indítottak egy kísérletet, aminek a keretei között már a hardvert is előfizetésre adják, ".

"a The Verge információi szerint az Xbox One X-et tartalmazó bundle havi 34,99 dollárba kerül majd, két évig tartó hűségidővel, amely lejárta után természetesen örökre megtarthatjuk a hardvert. Ebben benne van az Xbox Live Gold, illetve az Xbox Game Pass."

|gy ~839 dollár a vége ami nállunk lesz ~890 euró/ 2 év ami 320 euró árfolyamon ~284.000 Ft és akkor még feltételezem lehet rá költeni rendesen.
Szóval ez a letöltögetős bérelgetős dolog egyenlőre nekem nem igazán tetszik.
6.
Nyarlako
#5: Hardvert nem bérelnéd, viszont csak egy vékonykliens gépet vennél.
5.
PapaYeti
Ezzel a szolgáltatásalapú játékterjesztésel kicsit bizonytalan vagyok.... . Még hardvert is csak bérelheted???

Hiányozna hogy nem tudok levenni a polcról egy régi jó játékot csak egy pár órára csak ha kibérelem egy hétre vagy akár napra ismét... .
A Legrosszabb , hogy nem játszhatok végig nyugodttan egy játékot mert ketyeg az óra... .
4.
Nyarlako
"Nem mindenkinek nyerte el viszont a tetszését, hogy lényegében már bármi megjelenhet a Steamen (kivéve a troll játékokat)"

Ez volt az ígéret, de invizíciós kereszteshadjárat folyik japán játékok ellen amiben valami "offenzív" nekik. Szóval megint segget csinált a szájából a Valve.
A SIE központból is páros lábbal kéne kirúgni a sok jenki, demagóg hipstert, de ott legalább öszinte a fasizmus nem bújtatott.
3.
RangerFox
A top10-be a Telltale bezárása is beleférhetett volna szerintem.
2.
kopic
Mar iszonyatosan varom a Hellblade 2.reszet! *-*
1.
Nyarlako
Hozzátenném az évhez hogy a Sonynal elgurult a gyógyszer cenzúra terén és kihuzta a gyufat a japán fejlesztőknél.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...